Bűneid előbb-utóbb ki fognak derülni: Agatha Christie - Tíz kicsi néger

Agatha Christie - Tíz kicsi néger (1939) 

"Bennem is él a szánandó emberi vágy, hogy mégiscsak megtudja valaki, milyen ügyes voltam."

Az írónő
Agatha Mary Clarissa Miller – akit a világ minden pontján Agatha Christie néven ismernek – 1890. szeptember 15-én született a délnyugat-angliai Torquay-ban, az amerikai Frederick Alvah Miller és az angol Clarissa Margaret Boehmer harmadik gyermekeként. Nővére tizenegy, míg bátyja tíz évvel volt idősebb nála. Mivel ekkora korkülönbség volt testvérei és közte, akik egyébként bentlakásos iskolában tanultak, Agatha tulajdonképpen egykeként nőtt fel. 1901-ben meghalt az édesapja. Ezután a helyi leányiskola tanulója lett, majd pár évvel később Párizsba ment, ahol irodalmat és filozófiát tanult.

Archibald Christie hadnaggyal Angliában ismerkedett meg. Nem sokkal később eljegyezték egymást, és tizennyolc hónappal később, 1914 karácsonyán összeházasodtak. Az első világháborúban Archibald vadászrepülőként szolgált, Agatha pedig kórházi ápolónőként dolgozott. Később áthelyezték a gyógyszertári részlegbe, ahol alapos és pontos ismereteket szerzett a különféle gyógyszerekről és mérgekről. A háború után a fiatal pár Londonba költözött. Archibald egy banknál helyezkedett el, Agatha pedig otthon maradt. 1919-ben megszületett a család egyetlen gyermeke, Rosalind. 1926-ban meghalt imádott édesanyja, és ettől Agatha teljesen összeomlott. Sajnos férje nem tudta megérteni a feleségében bekövetkezett változást: először más karjaiban keresett vigaszt, majd Rosalind hetedik születésnapján bejelentette, hogy válni akar. Ez már sok volt az egyébként is meggyengült idegrendszerű Agatha-nak, aki 1926. december 3-án eltűnt a világ szeme elől, és egészen 13-ig semmiféle életjelet nem adott magáról. Valójában az észak-yorkshire-i Harrogate szállodájában élt. Mrs. Neele-nek hitte magát, és nem tudta, hol van. Amikor a hosszan tartó pszichiátriai kezelés után ismét talpra állt, belevetette magát a munkába.

1956-ban Agatha megkapta a Brit Birodalmi Rend parancsnoki fokozatát. Bár nem hagyta el magát, egészsége évről évre romlott, végül 1976. január 12-én békében és csendben távozott az élők sorából.

A történet
Tíz, egymásnak teljesen ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely egy negroid ember fejéhez hasonlít, arról kapta a nevét is: Néger-sziget. A ház titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek, s természetesen mindenkit más indokkal és névvel hívtak meg a szigetre. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol. A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be: a sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek, ám kérdés, hogy hányan lesznek képesek távozni a hátborzongató gyilkosságokkal tarkított szigetről?
Vajon ki áll a dolgok mögött? V. A. Lacky, a rejtélyes házigazda? Esetleg a szolgalelkű inas házaspár? Netán valaki a tíz vendég közül? Ha ezt megfejtettük, akkor talán van egy ennél is fontosabb kérdés, ami felmerül az olvasóban: mi az indíték?
A lebilincselő, izgalmas és fordulatokkal teli regényből minden kérdésre választ kapunk. Joggal nevezhetjük a "krimi koronázatlan királynőjének" legjobb, leghíresebb művének. 



Személyes vélemény 
Sosem próbálkoztam még Christie-vel. Párszor már majdnem nekiveselkedtem, aztán mégsem volt kedvem nyomozósdit játszani, így hagytam az egészet. Most jutottam el arra a pontra, hogy adok neki egy esélyt, hiszen ha ennyien kedvelik, annak biztosan van alapja, így nem zárhatom ki ismeretlenül én sem az életemből. Azt hiszem, piszok jól döntöttem, hogy a leghíresebb és legközkedveltebb regényével kezdtem az ismerkedést.
Letehetetlen könyv - és ezt nem formai kliséként mondom. Egyszerűen nem lehet abbahagyni az olvasását, annyira érdekes minden egyes sora. Van egy bizonyos baljós, nyomasztó hangulata az elejétől kezdve, ami nem is oldódik fel a megoldással sem. A karakterek különösen tetszettek. Személyes kedvencem Philip Lombard, aki egyfajta "szerencselovag", körbeutazta a világot, számos kalandot élt át, a szigetre is "hű társával", egy revolverrel érkezik meg - biztos, ami biztos alapon. Tetszett a hozzáállása és vakmerősége minden egyes kritikus pontnál. A többiek is jól ábrázolt, világos szereplők, és ami a legfontosabb, hogy mindenkinek volt valami komoly szerepe a történet során. Egyik szál sem sikkadt el, ahogy a sztori egyre csak haladt előre, (sőt idővel mindinkább) kibontakoztak.
Aki már olvasta a művet, biztosan többször előre lapozott a négeres versikéhez, hogy megtudja, mi lesz a következő lépés. A végére már kívülről tudtam az egészet, annyira fülbemászó volt a csengése. Párszor azt hittem, hogy tudom, ki a tettes, de egy váratlan csavarral felborult az egész teóriám, így az utolsó utáni lépésig titokban maradt a gyilkos kiléte. Ezt imádtam a legjobban. Mikor befejeztem, szinte egyből újra akartam olvasni, hogy jobban odafigyeljek ennek a személynek a stiklijeire. Kriminek tartjuk, de véleményem szerint a Tíz kicsi néger inkább pszichológiai alkotás, lélektani mű, amiben a legfőbb szerepet a résztvevők gondolatai és érzései kapnak. Már csak azért is gondolom így, mert a szokásos felállással ellentétben (egy detektív, sok gyanúsított), itt mindenki egyszerre detektív és gyanúsított – mindenki egyformán gyanús és mindenki egyformán retteg, így a mentális játszmáik is sokkal izgalmasabb színezetet kapnak.
Összességében annyit mondhatok, hogy ez a regény nem agyonhype-olt; joggal nevezzük örök érvényű klasszikusnak, megérdemli az elismerő, dicsérő szavakat és sok-sok pozitív kritikát. Remekmű, a szó legmélyebb értelmében.
Zárójelesen megjegyezném, hogy a magyar fordítás ez esetben zseniális! U.N. Owen névből létrehozni egy hasonlóan elmés, anyanyelvünkön is értelmes szójátékot (V.A. Lacky): le a kalappal! 


Értékelésem
10/10*

Négy láb jó, két láb rossz: George Orwell - Állatfarm

George Orwell - Állatfarm (1945)

Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.

Az író
George Orwell (eredeti nevén: Eric Arthur Blair) 1903. június 25-én született egy indiai településen, Motiharin, mivel édesapja az indiai Polgári Szolgálat tisztviselője volt. Blair 1911-ben anyjával és nővérével Angliába költözött, hogy tanulmányait ott kezdhesse meg. Tizennyolc éves korában a híres Eton kollégiumban végezte a középiskolát – halovány eredménnyel ugyan, de első írásai már az iskolai lapban megjelentek.
Mivel nem sikerült egyetemi ösztöndíjat szereznie, visszatért Indiába, ahol öt évet szolgált helyettes felügyelőként a burmai rendőrségnél. Amikor 1927-ben eltávozásra hazatért, beadta felmondását – az angol gyarmati politikával való egyet nem értés is szerepet játszott elhatározásában. A következő néhány évet a párizsi és londoni szegényebb rétegek között töltötte, csavargókkal, koldusokkal barátkozott, és mindenféle alkalmi munkákat vállalt. Már ekkor tüdőbántalmak kínozták, és párizsi kórházi tartózkodásáról be is számolt egy elbeszélésében, ennek ellenére erős dohányos maradt. Erről az időszakáról 1933-ban kiadott egy életből vett beszámolót George Orwell néven "Down and Out in Paris and London" (Csavargóként Párizsban, Londonban) címmel. Írói vezetékneveként egy lakhelyéhez közeli folyó nevét választotta.
Mivel saját gyermekük nem lehetett feleségével, Eileen O'Shaughnessyvel, egy Richard nevű kisfiút adoptáltak. Orwell 1938-ban TBC-s lett. 1941-től a BBC-nél dolgozott és a második világháború idején a Home Guardban (honvédelmi polgári testület) teljesített szolgálatot. 1943-44-ben írta meg a Szovjetunió és a kommunista ideológia maró szatíráját nyújtó Állatfarmot, mely a háború idején – mivel a Szovjetunió Nagy-Britannia szövetségese volt – nem jelenhetett meg. Felesége halála után a skót partok közelében levő Jura szigetén telepedett le. Itt írta meg híres regényét, az 1984-et, amelyben egy civilizációt leigázó, fokozatosan bürokratizálódó, végletesen totalitárius rendszer képét vetítette elő. A könyvet 1949-ben adták ki, Orwell alig néhány hónappal élte túl fő műve megjelenését: 1950. január 21-én halt meg tüdőbajban.

A történet 
Az Állatfarm, alcímén Tündérmese, látszólag olyan állatokról szól, akik elűzik annak a Majornak a tulajdonosát, ahol élnek. Ezután maguk vezetik a farmot, ami végül kemény diktatúrává válik.
A regény a sztálini Szovjetunió allegóriája. Orwell a történet fontos eseményeit a sztálini rendszer „vívmányaiból” kölcsönözte. Szereplői mind kulcsfontosságú figurák, s ha egy kicsit is ismerjük a történelem ezen szakaszát, akkor némelyik részen jóízűen tudunk nevetni, vagy bosszankodunk az emberi igazságtalanság megnyilvánulásain.
Főszereplői a disznók, legfőképpen Őrnagy, Napóleon (érdekes módon a francia fordításban Cézár néven szerepel) és Hógolyó. Nem nehéz szerepükbe képzelni Lenint/Marxot, Sztálint és Trockijt. A többi szereplőnek is megvan az emberi megfelelője (juhok, lovak, tyúkok, a macska és a szamár), de ezekkel az összehasonlításokkal nagyon óvatosan kell bánni, mivel nem mindig felelnek meg a történelmi tényeknek, vagy csak általánosításokat fejeznek ki.

A történet egy angliai majorban játszódik. A major gazdája bezárja az állatokat, és a tanyaházban nyugovóra tér, ekkor az állatok gyűlést szerveznek egy Őrnagy vezetésével. Az állat elmondja, hogy haldoklik, és valószínűleg hamarosan már nem lesz köztük, viszont megjósol egy forradalmat. Arra buzdítja a major állatnépét, hogy lázadjanak az elnyomás és a rossz körülmények ellen, így elűzhetik Mr. Jonest, a major gazdáját, és egy jobb, felvirágzó kor elé nézhetnek. Hangsúlyozza, hogy jelenleg a létminimumon vannak eltartva, alig kapnak enni, kölykeiket elveszik, őket pedig lemészárolják. Másnap éjszaka az Őrnagy elpusztul. Az állatok forradalmat csinálnak és elűzik a farmról Mr. Jonest (Tehénistálló Csatája), s a csatában Hógolyó megsebesül a hátán, de hősiesen helytáll. Lefektetik az állatizmus alapelveit, a hét szabályt arra alapozva, hogy semmiképpen ne hasonlítsanak a gaz emberre, aki őket nyomorban tartotta. Ünnepélyesen átveszik a hatalmat a major felett, innentől kezdve Állatfarmnak hívják. Programokat dolgoznak ki a jólét eléréséhez. A farmon általánosan elfogadott, hogy a disznók a legintelligensebb állatok, ennek nevében ők döntenek mindenről, a döntéseket pedig gyűléseken megvitatják. Ünnepélyes keretek között újrahantolják az Őrnagy koponyáját, és elhatározzák, hogy minden vasárnap tisztelegve körüljárják. Az állatok tanulnak, képzik magukat, tervszerűen dolgoznak úgy, hogy komoly (pl. fizikai, matematikai) ismereteket szereznek. Ennek következtében Hógolyó terveket készít egy szélmalomra, mely villanyáramot és meleg vizet biztosítana télre. A terveket Napóleon elítéli, így egyre fokozódik az ellenségeskedés Hógolyó és Napóleon között. A gyűléseken mindig az aktuális felszólalónak szavaznak bizalmat a (buta) állatok. Napóleon erőszakos módszerekkel átveszi a hatalmat az állatfarm felett, és megszilárdítja befolyását. Hógolyót elüldözik, s innentől kezdve mindenért őt teszik felelőssé, ami Napóleon rossz 'politikájából' vagy döntéseiből fakad. Bűnbak lesz az egész farm számára. Az állatok éjt nap alá téve dolgoznak, keményebben, mint Mr. Jones idejében, építik a szélmalmot, emellett termelik az eleségüket télre. Két év után (egy évvel később a tervezettnél) végre elkészülni látszik a szélmalom, melyet egy vihar lerombol. Természetesen Hógolyót teszik ezért is felelőssé, és felesküsznek a bosszúra ellene. Az állatállomány már kicserélődött, kevesen emlékeznek a forradalomra, és a versükre (Angolhon Állatai). Napóleon beköltözik a tanyaházba 9 kutyából álló testőrségével, majd sorra megszegi az állatizmus 7 pontját. Ágyban alszik, sört főzet magának, nem dolgozik, hazárdíroz, erkölcstelen életet él. Emellett talpnyaló szolgájával, Süvivel, folyamatosan átíratja az tanyaház falára felírt 7 pontot úgy, ahogy neki tetszik. Persze az állatoknak el kell fogadniuk, hogy ha úgy van fenn a falon, akkor az mindig is úgy volt. A "Négy láb jó, két láb rossz" feliratot lecseréli "Négy láb jó, két láb jobb"-ra, majd a disznók másnapra megtanulnak két lábon járni. Egyik éjszaka Süvi leesik a létráról, miközben a házfali szöveget festegeti. Másnap Malvin, a kecske kételkedik, hogy valóban jó-e a két láb, és mivel nem tud olvasni, Rózsival elolvastatja a ház falára írt szöveget: "Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél."

Személyes vélemény
Mivel az egész regény 100-120 oldal (kiadástól függően), ezért elég sok részt ki kellett hagynom a leírásban. Számomra a sztálinizmus a legérdekesebb időszak a történelemben, éppen ezért élvezettel faltam minden sorát. Tetszett, hogy felismertem benne a különböző társadalmi rétegeket, személyeket és eseményeket, pedig Orwell remekül csűrte-csavarta az eseményeket. Nagy kedvencem lett Benjámin, mint az író alteregója, talán vele tudtam a leginkább azonosulni.
A legjobb regények elérik azt, hogy igazi érzelmeket váltsanak ki az olvasóból. Esetemben sikerült: mérges lettem a hazugságok miatt, megkönnyeztem Bandit, helyeseltem Hógolyó véleményeit, felképeltem volna Napóleont és Süvit, együtt éreztem Rózsival, sajnáltam Zsuzsit és Kolompot, és még sorolhatnám. A befejezése nem okoz csalódást, hiszen előre sejthető, hová fog fajulni a disznók önkényuralma, mégis kellemetlen szájízt hagy az olvasóban, ha belegondol, hogy ez megtörtént a valóságban, igazi hús-vér emberekkel.
Ez az a könyv, amit nem elég egyszer elolvasni, hanem elő kell venni pár év elteltével, hiszen nagyon sok dolgot csak az idő múlásával tudunk megérteni. Azt hiszem, erre mondják helyesen, hogy "felnőtt fejjel"...

Értékelés: 10/9

Vasárnap nem húzom meg a csavarokat: Murakami Haruki - Norvég erdő

Murakami Haruki - Norvég erdő (1987)

"Az érzelmeket ki kell adnunk magunkból. Akkor szenvedünk, ha nem tudjuk szabadon engedni őket. Olyankor csak gyűlnek a bensőnkben, míg teljesen megkeményednek, meghalnak bennünk. Borzasztó, ha ez történik."

Az író

Murakami Haruki életéről nem sokat lehet tudni, magánéletét igyekszik védeni a sajtó elől, több-kevesebb sikerrel. 1949. január 12-én született Kiotóban, édesapja buddhista szerzetes, édesanyja

pedig tanítónő, mindketten japán irodalmat tanítottak. Fiukat is ez a családi hivatás hozta közel az íráshoz és később a nyugati kultúrához. Olyan híres emberek voltak hatással rá, mint Kurt Vonnegut, Richard Brautigan, Günter Grass, a Beatles, Nat King Cole, Elvis Presley és a Beach Boys. A tokiói Vaszeda Egyetemen rendezői szakon tanult, majd később igazi világjáróvá avanzsált: elköltözött Japánból, bejárta Európát, megfordult Olaszországban és Görögországban, majd végül az Egyesült Államokban telepedett le. Az írás művészetét oktatta a Princeton, a Tufts University és a Santa Ana-i William Howard Taft egyetemeken, miközben folyamatosan adta ki újabb és újabb műveit. 2001-ben visszaköltözött Japánba, Ósio városba. Japán nyelven az ő fordításában jelentek meg többek közt F. Scott Fitzgerald, Raymond Carver, Truman Capote és John Irving alkotásai is. Számos díjat nyert el az évek során, ám emlékezetes momentum életében, hogy a Kirijama-díjat 2007-ben elvi okokra hivatkozva nem vette át.
Jelenleg Japánban él, idén töltötte be 66. életévét. 

A történet 

Vatanabe Toru, a történet főszereplője és egyben narrátora, meghallva a Beatles legendás Norwegian wood című számát, felidézi 18 évesen megélt eseményeit - a diáklázadásokat, a hippimozgalmak felszabadító mámorát, az egyetemi éveket és ami a legfontosabb, az első szerelem emlékét. Toru lehetne bárki, annyira hiteles és valós a személyisége. A felnőtté válás küszöbén kiélvezi a fennmaradó legszabadabb éveket: az egyéjszakás kalandokat, az ivászatot, a spontán hozott döntések izgalmát. Azonban ahogy egyre idősebb lesz, sorban érik sorscsapások. Megtapasztalja az elmúlás valódi

értelmét, s talán mondhatjuk, hogy ekkor válik igazán felnőtté, mivel megérti, hogy a halál nem az élet ellentéte, hanem annak része és egy új kezdete. A fiú visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg kialakuló és fejlődő kapcsolatát két, egymással teljesen ellentétes személyiségű és természetű nővel, a gyönyörű de érzelmileg labilis Naokóval és a sorscsapásoktól gyakran sújtott, mindent elvesztett, ám mégis életvidám Midorival.
A lányok különböző életstílusa két világot mutat meg Torunak: Naoko a csendes múltat, a nosztalgikusan felidézett sétákat, az elmúlt fiatalság könnyedségét és a hegyek között megbúvó, békés szanatóriumi életet. A másik pedig Midori, aki a pörgős jelen, a tokiói nyüzsgés, a lázadás és a vidámság megtestesítője. A főhős eleinte ragaszkodik első szerelméhez, kitart mellette akkor is, mikor a lány elmondja, hogy rá nagyon sokat kell várnia, talán örökké. Torut nem riasztja el ez a jövőkép, szorgosan tervezi az összeköltözést, gyönyörű leveleket küld neki, melyekben megerősíti elhatározását.
Az egyetemen azonban felbukkan a szókimondó, kissé furcsa Midori, aki ellenállhatatlan erővel húzza magához és alapjában rengeti meg a fiú eddig felépített világát. Kapcsolatuk rendkívül eklektikus a lány csapongó személyisége miatt. Barátságuk végül mégis elmélyül, szerelemmé alakul, de ez nem teszi maradéktalanul boldoggá Torut. Úgy érzi, ezzel megszegte ígéretét és becsapta Naokót. Lelke mélyén tudja, hogy lehetetlenség lenne úgy végig élnie egy életet, hogy csak vár és reménykedik, ha van egy eleven, hús-vér ember, aki képes lenne fázós napokon megmelegíteni és gyengédséggel elhalmozni őt.
Természetesen a regény nem ennyire fekete-fehér, nem egy tündérmese, melyben annyi a csavar, hogy a két kínálkozó jelölt közül képtelenség választani ám végül sikerül. Koránt sem. Ha jellemeznem kellene egy mondattal, azt mondanám, hogy egy könnyed lepedőbe burkolt mélység. A legjobban az üli meg az olvasó gyomrát, hogy szinte minden második fejezetben felbukkan az elmúlás. A halál elfogadása, a problémák megoldása, a terhek cipelése és feloldása a szereplők egy részének sikerül a műben, többük viszont saját kezével vet véget életének. Próbáltam különválasztani a mellékszereplőket, de belegondolva minden egyes karakter fontos alkotóeleme a gépezetnek. Reiko, a negyvenes éveiben járó nő, Naoko szanatóriumbeli társa is tesz hozzá Toru személyiségéhez (s ez fordítva is igaz), ezen felül Kizuki, a Kommandós, Nagaszava, Hacumi varázsolja teljessé a történetet. 

Személyes vélemény
Jól tudom, hogy klasszikusnak nem igazán mondható a Norvég erdő. Éppen ebben a könyvben olvastam a jelentését, Nagaszava megfogalmazásában: "Sokkal több könyvet olvasott, mint én, de kezébe sem vett olyat, amelynek írója legalább 30 éve nem volt halott, ehhez ragaszkodott mint szabályhoz. Azt mondta, csak azokban a könyvekben bízhat.
- Nem mintha nem hinnék a kortárs irodalomban, de nem akarom olyan könyvekre fecsérelni a drága időmet, amelyek még nem estek át az idő próbáján. Az élet túl rövid." Azonban úgy érzem, hogy ha valami, akkor ez az alkotás képes megtörni a szigorú "szabályt". Eleinte igyekeztem kiírni a nekem tetsző sorokat, de később feladtam. Lehetetlenség darabokat kiemelni belőle.
Sokáig csak néztem magam elé, mikor befejeztem az olvasást. Kérdések cikáztak az agyamban: egy ennyire nyugodt hangulatú, csendes mű hogy volt képes egyszerre százfajta érzelmet közvetíteni? Mi lesz Toruval és Midorival? Hogyan alakul Reiko élete? Nagaszava külföldön is folytatja Casanova életmódját?
Összességében letaglózott az egész.. A természetes könnyedséggel megfogalmazott részek, az apró rezdülések, a pontosan leírt hangulatok (amit szinte érez ember a fotelban ülve - a füvet a talpa alatt, a szellő simogatását a bőrén, a madarak énekét, a levegő illatát), a finom humor, a közbeékelt felgyorsult jelenetek, a karakterek... Ragozhatnám még, de felesleges. Ezeket csak akkor érti és érzi az ember, ha elolvassa. Gondolatébresztő, vicces, szomorú, megható. Egyszerűen nem is tudok róla többet írni, hiszen ez nem csak egy szimpla történet, hanem inkább egyfajta életérzés. Kóstoló a keleti kultúrából, s egy remekmű a javából. 

Értékelés: 10/10 

Anya csak egy van: Robert Bloch - Pszicho

Robert Bloch - Pszicho (1959)

"Az meg, hogy másokat nem ismerünk igazából – ugyan, hát magunkat talán ismerjük?"

Az író
Robert Bloch 1917. április 5-én született Wisconsinban, Raphael "Ray" Bloch és Stella Loeb gyermekeként. Tízévesen csatlakozott a metodista egyházhoz, annak ellenére, hogy szülei szerették volna, ha megőrzi a család ősi zsidó gyökereit. 1929-ben a világgazdasági válság kitörésekor édesapja elvesztette banki állását, majd a jobb megélhetés reményében Milwaukee-ba költöztek, ahol főként Stella fizetéséből éltek.

Sikeres felvételijét követően a Lincoln Középiskolában Bloch megismerte Harold Gauert, a The Quill szerkesztőjét, s szoros barátságot alakítottak ki: ennek köszönhető, hogy Bloch itt publikálhatta első jelentősebb horror novelláját, amely "A dolog" (The Thing) címet kapta. Érdeklődése a sajátos műfaj iránt igen korán kiélesedett, egy színházi darab megnézését követően 1929-ben. Szenvedélyesen olvasta H. P. Lovecraft műveit, csatlakozott több fiatal írótársasághoz, kisebb novellákat és komolyabb lélegzetű regényeket írt a későbbiekben, egyre nagyobb elismertséget szerezve ezzel.
1940. október 2-án (a szóbeszéd szerint) érdekházasságot kötött Marion Ruth Holcombe-val. Hogy igazán szerette-e valaha a nőt, sosem derült ki, annyi viszont bizonyos, hogy házassága miatt nem kellett bevonulnia a seregbe, ugyanis tuberkulózist diagnosztizáltak Marionnál. A betegség kiterjedt csontjaira, befolyásolta járását is, az orvosok nem sok időt jósoltak neki, így férje gondozta őt. Ez idő alatt egy gyermekük született, Sally Ann Bloch, 1943-ban. A család Weyauwegába költözött, hogy közelebb legyenek a nő rokonaihoz és barátaihoz. Bár végül Marion felépült betegségéből, a tizenegy nyomasztó év rányomta bélyegét kapcsolatukra, ezért 1963-ban elváltak. Sally nevelésére a bíróság Bloch-ot nevezte ki.
Több híres film, TV műsor és könyv megalkotása után Bloch a legismertebb író-rendezők közé tartozott Amerikában. Számos regény és a több száz elbeszélés azonban mégsem hozott neki akkora sikert, mint az 1959-ben kiadott Psycho, melyhez később két folytatást is írt. Művéből Alfred Hitchcock alkotott örök érvényű klasszikust, tökéletesen megragadva a történet borzongató lényegét.
1994-ben, 77 éves korában hunyt el rákban, Los Angelesben.
Bizton állíthatom, hogy Lovecraft, E. A. Poe és Mary Shelley jogos "utódjaként" tartjuk számon ma is Robert Bloch-ot, aki különleges stílusával, megdöbbentő cselekményvezetésével és baljós hangulatú történeteivel hosszú időre (ha nem örökre) beírta nevét a világirodalom nagyjai közé.

A történet 
A történet már attól is különleges, hogy több szálon fut egyszerre, melyek természetesen végül összefutnak. A tizenhét fejezet során folyamatosan váltakoznak a szemszögek, így bontakoztatva ki a sztori egészét.
Norman Bates középkorú agglegény, aki mindent irányító, zsarnok anyjával él együtt saját vezetésű moteljükben. Anya (ahogyan főhősünk állandóan nevezi a nőt) szabályozza felnőtt fia életét, s szigorúan megtiltja, hogy valaha is elhagyja őt. Mióta az új főutat megépítették, a vállalkozás igen kevés hasznot hoz Bateséknek, ám nem zárják be a szállót. Egy heves vita során, az éjszaka közepén érkezik egy roppant csinos, fiatal nő, Mary Crane.
Mary, miután ellopott főnökétől 400.000 dollárt, szökésben van. Úgy tervezi, hogy a pénzből majd kifizeti vőlegénye, Sam Loomis adósságát és a tervezettnél hamarabb összeházasodnak. A viharos időben Mary eltéveszti az utat, így kénytelen megszállni a Bates Motelben. Norman meghívja vacsorázni a lányt saját házába, ám természetesen Anya ellenzi, ezzel elérve, hogy rázárják éjszakára az ajtót.
A továbbiakban ezt a részt nem szeretném tovább boncolgatni, hiszen a regény szinte minden egyes fejezete izgalmakat tartogat az olvasó számára, amennyiben nem tudja előre a végkifejletet. Lényeg a lényeg: Norman ittas állapotban elalszik, Maryvel szörnyűség történik, a férfi pedig tudja, hogy mindenért Anya a felelős.
Ezek után ismerjük meg Mary vőlegényét, Samet, húgát, Lila Crane-t, valamint Arbogast magánnyomozót. Közösen kezdenek tanakodni azon, mi történhetett Maryvel, miért nem jelentkezik, hová vezethetnek a hátrahagyott nyomok.
Oldalról oldalra fokozódik a feszültség, folyamatosan kérdésekkel szembesülünk: mi lett Arbogasttal, miután ellátogatott a Bates Motelba? Mit titkol Norman? Kicsoda valójában Anya? Miért történnek a szörnyűségek s vajon Sam és Lila képesek épségben megúszni a nyomozást vagy a többiek szerencsétlen sorsára jutnak?

Személyes vélemény
Bloch volt az első, aki az emberi elméhez ilyen szinten fordult. Előtte senki nem feszegette ezeket a határokat, nem nyúltak  mentális rendellenességekhez, a valóságérzet teljes eltorzulásához. Ez az új műfaj, a pszichokrimi, ma is virágzását éli. Az általa kijelölt út olyan bűnügyi regényekben folytatódik, melyekben a cselekmény hagyományos, megszokott elsőségét felülírja a karakterek és lelki mozgatórugóik bemutatása, a szokványos krimi elemek pedig drámai felhangot kapnak.
Valódi krimi, igazi horror történet. Nehéz letenni s később még nehezebb felocsúdni belőle. A végén lévő csattanó az, ami nem hagyja nyugodni az olvasó fantáziáját, különösen lefekvés előtt. Nem egyszer pillantottam a sarokban álló székre éjszaka, pedig személy szerint rajongok a félelmetes történetekért. Egy könyv sokkal izgalmasabb és ijesztőbb tud lenni, mint egy hatásvadász, effektusokkal teli film. Ez a történet egy igazi "shiver-down-my-spine", annyira beleivódik az ember agyába, mind a hangulat, a cselekmény és még Anya képe is, hogy valóban nehéz elfeledkezni róla. Minden bizonnyal ez az összesség tette maradandó klasszikussá. Bármi is az oka, örülök, hogy így alakult.

Értékelés: 10/9

Mennyi szín és furcsaság és élet: Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem

Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem (1916)

"A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcba szállás,halálos veszedelem..." 

Az író

Karinthy Frigyes 1887. június 25-én született Budapesten. Édesapja, a művelt tisztviselő, Karinthi József 1874-ben magyarosította addigi Kohn vezetéknevüket. Később az író ezen is változtatott, mikor „y”-nal kezdte írni saját nevét. Édesanyja, Engel Karolina korai halála után apjuk egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket (eredetileg nyolcan voltak testvérek). 

Karinthy a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, Budapesten végezte tanulmányait, kisebb-nagyobb sikerrel. Diákévei meghatározó szerepet töltöttek be későbbi életében is, hiszen ez adott ihletet a Tanár úr kérem című művének megírásához.

1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket, emellett naplót vezetett. Mintegy ezer versét, 10-15 nagyobb zsengéjét, iskolai bukása miatt apja elégette, mondván „ilyen badarságok miatt nem teljesít jól az iskolában”. Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Habár diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé.

 1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozta meg számára, 1912-ben.

Nem sokkal később, 1914-ben feleségül vette Judik Etel színésznőt, akitől egy fiuk született, Gábor. Etelt négy évvel később elvitte a spanyolnátha. 1920-ban házasodott össze Böhm Arankával, akitől szintén egy fia született, Ferenc. Ő később Karinthy Cini néven vált íróvá.

1936. május 5-én agydaganattal műtötték meg Stockholmban. A betegségével kapcsolatos élményeiről és gondolatairól írt a Utazás a koponyám körül című regényében. 1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzésben hunyt el, sírja a Kerepesi úti temetőben található.

Egyedi stílusa, különleges szóalkotásai (pl. halandzsa) és korszerű műfaji újítási tették őt feledhetetlenné és elismertté a magyar irodalom számára.

Mielőtt ízekre szedném a választott művet, tisztázzunk pár irodalmi fogalmat, amire a későbbiekben szükség lehet. Sok oldalon észrevettem, hogy az elemzés és az ajánlás hiányos, hiszen evidenciaként kezelik, hogy a fogalmakkal mindenki tisztában van. Ez szerintem koránt sem így van, hiszen érdeklődhet valaki a könyvek iránt anélkül, hogy pontosan tudná a szövegben szereplő szakszavakat.

Karcolat: A karcolat (régebbi nevén karc, rajz) rövid, szellemes, egyetlen problémát felvillantó s a tanulságot világosan megfogalmazó szépprózai műfaj. Többnyire valóságosan megtörtént eseményből ragad ki egy-egy epizódot, amelyhez ironikus hangú, kritikus szemléletű, rövid, szellemes-tanulságos kommentárokat fűz.

Paródia vagy Irodalmi karikatúra: A paródia (görög paródeo: ’dalt gúnyosan, eltorzítva előadni’) valamely jól ismert mű, műfaj vagy stílus gunyoros, komikus hatású utánzása; célja a komikus hatás kiváltása, a nevettetés. Szerzője valamely mű formai jegyeit utánozza, annak tartalmától elválasztva. Karinthy - Így írtok ti paródiagyűjteménye nemcsak szerzők modorát utánozza, hanem műfajokét, irányzatokét is.

Humoreszk: A humoreszk prózai kisepikai műfaj. Fő jellemvonása a karcolatszerű, rövid terjedelem és az ennek megfelelő, fő vonásokra redukált kidolgozás, valamint a könnyed, kedélyesen derűs hangulatú humor.

Tanár úr kérem

Műfaját tekintve irodalmi paródia, novellaszerű humoreszkek sorozata, egyfajta emlékirat az író gyermekkoráról. A karcolatfüzér kötetben 1916-ban jelent meg, sikere azóta is töretlen.

Ha a tartalmát kéne elmondani, egyetlen dolog jutna elsőként az eszembe: egy átlagos, nem éppen jó

tanuló emlékezései az iskolás éveiről. Megtudhatjuk, mi a különbség a jó és a rossz tanuló viselkedése és felelete között, hogy mit él át egy számára nehezebb órán, vagy hogyan kezel egy átlagos tanítási napot. A műben a realitás és a fantázia keveredik, ami nem csoda, hisz egy kamasz diák életeleme az ábrándozás, ez által pontos képet kapunk egy hatodik osztályos fiú által fontosnak tartott értékekről és a „hatalmas” problémákról, úgy, mint: felelés, késés, bukás és barátok közötti viszálykodás.

Az eredeti kötet 16 fejezetet tartalmazott, ezt a későbbiekben kiegészítették még négy rövid humoreszkkel. A kisebb történeteket csupán az köti össze, hogy a diákokról szólnak.

A következőkben a fejezetek rövid tartalmát szeretném közölni. Előre leszögezném, hogy a tartalmak egyáltalán nem adják vissza a részek valódi mivoltát, csupán az események egymásutániságát hivatottak bemutatni. A részekben rejlő humor és hangulat minden egyes kis novella sajátossága, ezért megéri őket elolvasni, akár egymástól függetlenül is.

A Bevezetésben az író a valóság és a képzelet rendjét megfordítva meséli, hogy egyik reggel késve és lihegve érkezik meg az iskolába. Csendesen leül az utolsó padban az üres helyre. Szerencséje van, mert a tanár csak legyint egyet, azt hiszi, hogy ő az, aki öt perce kikéredzkedett. Karinthy örömmel érzékeli, hogy itt van újra a valóságos életben. Az éjszaka ugyanis azt álmodta, hogy már nem tizenhat éves, nem jár iskolába, hanem felnőtt. Huszonhét évesen ült egy kávéházban, író lett, és már sok könyve megjelent, de nem érezte jól magát.

A Reggel hétkor című fejezetben Bauer nagyon nehezen ébred reggel. Még félálomban a következő gondolatok suhannak át az agyán: Mákossy tanár úrnál felel földrajzból. A tanár Dániát (más kiadásban Szerbiát) kérdezi tőle, de nem tudja rá a választ. Majd azt, hogy ő egy híres hadvezér, akinek el kell foglalnia Dániát. Most ő felelteti a tanár urat, aki nem tudja megmondani Dánia fővárosát, pedig az Budapest, mert hozzácsatolták Magyarországhoz. Álmából Erzsi, a szobalány riasztja fel azzal, hogy nyolc óra és elkésett az iskolából.

Az Elkéstem című részben Bauer reggel késésben rohan az iskolába, és útközben próbálja végiggondolni, hogy mi várható aznap. Az első óra mennyiségtan, ahol Frőhlich tanár úr valószínűleg feleltetni fog. Hősünk a mennyiségtan dolgozatot nem készítette el. Elég rosszak tehát a kilátások. Sietve rohan be az iskolába, ahol már becsengettek. Lesütött fejjel ül be a padba, és ami még szörnyűbb, felelés következik…

Az Eladom a könyvem egy különös üzletről szól. Bauer aznap iskola előtt a Múzeum körúti antikváriumba megy, hogy eladja a tavalyi természetrajz könyvét. A könyv azonban lényegesen meg van kopva, és hősünk ki is dekorálta, különböző rajzokat, karikatúrákat készített bele. A könyvárus végül negyven fillért ígér érte, ami még mozira sem elég. Bauer hirtelen jött ötlettől vezérelve előkapja a vadonatúj Stilisztika könyvét, amire aznap is szüksége van és eladja. Szomorúan távozik a boltból és elhatározza, hogy másnap visszaveszi a Stilisztikát.

A jó tanuló felel leírja, hogy milyen egy jó felelet. A tanár hosszas naplólapozgatás után Steinmannt, az osztály legjobb tanulóját hívja ki felelni. Egy érdekes matematikai feladatot kell megoldania egy csonkagúlával kapcsolatban. A jó tanuló mindent tud, és felelete rövid, meggyőző.

A rossz tanuló felel egy tipikus rossz feleletet mutat be. A rossz tanuló útközben ismételgeti magában az aznapi leckét. Egy másodfokú egyenletet kell megoldania, de nem boldogul vele. Lassan ír a táblára, hogy ezzel is időt nyerjen, de semmi sem segít. Végül a tanár kihív egy újabb tanulót felelni. A rossz tanuló megszégyenülten áll, végül a kudarc után a helyére kullog, és eldönti, hogy gimnázium helyett inkább katonai pályára lép.

A bukott férfi: Neugebauer várja a történelemtanárt a tanári előtt, mivel a férfi osztályismétlésre kötelezte őt. A diák fejben végigjátssza, mennyire határozottan fog beszélni a tanárral, ám mikor végre meglátja és alkalma lenne rá, minden bátorsága elszáll, és inkább hazabandukol a bukás hírével. Útközben az összes pénzét nyalánkságokra és felesleges holmikra költi, s szomorúságában már ezekben sem talál semmi élvezetet.

A Magyar dolgozat című fejezetben megismerünk két fogalmazást „Petőfi és a líra” címmel. Egy háromnegyedes (akkoriban a négyes volt a legrosszabb jegy) és egy egyfeles (az egyes volt a legjobb jegy) magyardolgozatot olvashatunk. Míg az első - Skurek Ferenc szövege - dagályos és gyermeteg, a második, melyet Goldfinger Rezső írt, frappáns és lírai, habár rettentően humoros és gyakorlatilag a „semmiről” ír fogalmazást.

Röhög az egész osztály címe magáért beszél, nevetéssel van tele az egész fejezet. A tanulók nem rendeltetésszerűen használják a szemetesládát, Roboz és Kelemen cédulákat ragasztgatnak egymás hátára, nem tudván, hogy az ő hátukon is lóg egy. Auert egyikük felcipeli a harmadik emeletre, hogy valamilyen fontos ügyben keresik. A szegény fiú a fellegekben jár, és kell egy kis idő, hogy rájöjjön, átverés áldozata lett. Wlach pimasz karikatúrát rajzol Kökörcsin tanár úrról és II. Józsefről. Zajcsek tanulni szeretne, de az ordibálástól nem tud, ezért elbújik a szemetesládában. A többiek erre úgy tesznek, mintha bejött volna a tanár. A csendre Zajcsek előmászik, erre az osztálytársai kinevetik. Amikor valóban bejön a tanár, és elül a zaj, Zajcsek már nem hagyja becsapni magát, bennmarad a ládában. A feszült csendben Kökörcsin tanár úr a kedvenc témáját fejtegeti. Szerepel, nem tanít. Nem is figyel igazán a gyerekekre, így azok sem őrá, hiszen Zajcsek miatt - aki még mindig a kukában csücsül -, már majdnem kibuggyan belőlük a nevetés. A kis Löbl a pad alatt mászkál, Eglmayer gyomorhangon közbeszól, Auer felszisszen. Ekkor megszólal a tanár: „Auer... mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?” Erre a mondatra végre mindenkiből kitörhet a korábban elfojtott nevetés. A tanár pedig csodálkozva néz körül, majd büszkén megállapítja, hogy milyen „frappáns és ellenállhatatlan humora van neki”.

Kísérletezem: Bauer Hérón-labdát akar készíteni. Ám csak a kishúgát, Micit találja otthon, aki gúnyosan nevet a sikertelen kísérleteken. Ő azonban nem búslakodik, hanem Galileihez hasonlítja magát, akit szintén nem értett meg a kora, pedig mégis mozgott a Föld.

Magyarázom a bizonyítványom: Bauer kétségbeesetten próbálja megmagyarázni szüleinek a félévi bizonyítványában szereplő rossz jegyeket, és még óriási füllentésektől sem riad vissza. Az a fő érve, hogy ez csak egy ideiglenes bizonyítvány, az igazit csak később fogja megkapni. A történelemtanár elvesztette a noteszt, amiben az ő igazi (jeles) osztályzatai voltak. Frőhlich, az algebratanár pedig egyszerűen pikkel rá, és mindig rosszabbat ad, mint amit érdemel. Végül pedig Bauer megkéri édesapját, hogy írja alá ezt az ideiglenes bizonyítványt, és egy darabig ne menjen be az iskolába, mert nincsen kapu.

A lányok: egy kamaszfiú, Bauer szemével láthatjuk őket. A lányok olyan furcsák, sugdolóznak és nevetgélnek a fiúk háta mögött. Valamit tudnak, amit a fiúk nem, és egészen másfajta dolgok érdeklik őket. Mindenki úgy bánik velük, mintha kiváltságosok lennének. Át kell nekik adni a buszon a helyet, udvariasan kell bánni velük. Hősünk érzi, hogy itt valami titok lappang. De mi az?

Naplóm: egy tizenhat éves fiú esetlen naplója, amelyben megpróbálja néhány szóban megörökíteni élete akkor fontosnak látszó, ám valójában jelentéktelen eseményeit: például azt, hogy miként sikerült elbliccelni a kötelező iskolai ünnepélyt, hogyan puskázott, és mi volt az aznapi ebéd, milyen darabot adtak a moziban.

Lógok a szeren: Hősünk lóg a gyűrűn és miközben kínlódik a különböző tornagyakorlatokkal, gondolatban máshol jár. Először az fut át az agyán, hogy nem érthet egy ember mindenhez, és ő másban, a tudományokban jeleskedik, nem a tornában, aztán pedig rájön, hogy ő mindenben tökéletes: egyszer majd miniszterelnök lesz, de kitűnő focista és feltaláló is egyben. Addig azonban egy kicsit gyakorolni kell, de ez az egész iskola, a tornaóra stb. egy nagy marhaság tulajdonképpen, és nyerje meg inkább más a tornaünnepély első díját.

A vésztanács: Bauer egy 1898-as harcot vázol fel az osztály két klikkje között, amelynek vezetői Rogyák és Zsemlye Tivadar. Bauer úgy adja elő az egészet, mintha a bíróság vésztörvényszéke előtt tanúskodna a két ember mellett, illetve ellen. Végül ő volt a bíró is, aki békéltette a szemben álló feleket.

Hazudok: Bauer nagyzolva mesél valóságként kitalált történeteket egy barátjának. Azt hazudja, hogy nagy kastélyuk van a Bakonyban, amelynek az udvarán kis wigwamok állnak. A kastély területén nyolc kád van, amelyek forognak is. És van egy olyan méretű nagyítója, amellyel nagyon jól nyomon tudja követni a Marson zajló életet. A Marson a vörös- és a fekete hangyák háborúznak egymással, és az ő csatáikról is mesél. Így vált hősünk íróvá.

Személyes vélemény

Számomra a Tanár úr kérem egy könnyed és szórakoztató klasszikus, amit egyszerűen el KELL olvasni. Karinthy mesterien ötvözi a valóságot a képzelettel, a kritikusabb részeket remekül elüti sajátos humorával. Talán nem annyira elsöprő a humora, mint Örkénynek (bár nem biztos, hogy éppen kettejüket kéne összehasonlítani, mivel mindketten másfajta műfajt képviselnek), de egyértelműen megmosolygtatja olvasóját. Ez az a könyv, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani bármely korosztály számára, hiszen a fiataloknak életszerű minden fejezete, az idősebbek számára pedig nosztalgikus, segítségével saját diákéveikre tudnak visszagondolni.

Értékelésem: 10/9

Gyerekszemmel a világ: William Golding - A Legyek Ura

William Golding - A Legyek Ura (1954)

„Eleinte rendben is volt minden… mielőtt… Igen, akkor valamennyien összetartottunk.” 

Az író

Az Egyesült Királyság szellemi nagysága, William Golding 1911. szeptember 19-én született az apró, festői szépségű St Columb Minorban. Édesapja, Alec Golding tanár volt, tankönyvek szerkesztésével foglalkozott, fiát (akinek apja volt minden tekintetben a példaképe) pedig ő tanította meg írni, olvasni és számolni. 1930-ban beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol a Brasenose College diákjaként természettudományt hallgatott, azonban két év elteltével az angol irodalom tanszékre váltott. Később is foglalkozott természettudományokkal, hiszen lelkes állatvédő aktivistaként tartották számon, ezen felül műveiben szerepet kapnak a pszichológiai témák és embertani (főleg mentális) kísérletek. 

Pedagógia diplomájának megszerzése után, 1939. szeptember 30-án kötött házasságot Ann Brookfielddel, akitől két gyermeke született: Judy és David, majd nem sokkal később Lailsburyben kezdett tanítani. Meghatározó élménye a második világháború volt. Részt vett a Bismarck (Németország leghatalmasabb csatahajójának) elsüllyesztésében, jelen volt a normandiai partraszálláson, valamint egy tengeri akcióban Walcherennél, ahol 24 támadó járműből 23-at süllyesztettek el. 

1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig egészen az írásnak szentelte életét. 1979-ben elnyerte a James Tait Black Emlékdíjat, 1980-ban a Booker-díjat, és 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. 1988-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.
1985-ben feleségével Perranarworthalba költöztek, az író itt hunyt el nyolc évvel később, szívelégtelenség következtében. Dél-Wiltshire-ben temették el, Bowerchalke faluban. Művei azóta is a klasszikus irodalom nagyjai között szerepelnek, sikere az elmúlt évek alatt is törtlennek bizonyult.

A történet

Mi történik akkor, ha a háború alatt egy csapatnyi fiú azzal szembesül, hogy a túlélés érdekében hirtelen kell felnőniük? Golding ezt a kérdést boncolgatja lebilincselő, örök érvényű művében. Egy dolgot leszögeznék az elején: ez a könyvet ne olvassa olyan, aki a dolgokat csak szó szerint képes értelmezni. Ez a történet nem egy egyszerű kalandregény, ahol a sok veszedelem után a jó győzedelmeskedik és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Sokkal több egy egyszerű, szirupos ifjúsági regénynél. Ifjúsági? Talán ennek sem mondanám. Tartalma leginkább a felnőtt korosztályt érintette meg, akik képesek voltak átlátni a sorok között, megfejteni rejtett (?) üzenetét a könyvnek.

1954-ben jelent meg először A Legyek Ura, melyet ma már teljes nyugalommal nevezhetünk a 20. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatást elért irodalmi alkotásának. Témája napjainkban is éppoly időszerű, mint megírása idején. Vajon miért van ez?

A regény hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk, akik a háború idején repülőgép-szerencsétlenséget

szenvednek egy civilizációtól elzárt, lakatlan szigeten. Sokáig kellemes, már-már idillszerű kép tárul elénk: a jól nevelt fiúk példásan megbirkóznak a helyzet adta nehézségekkel. Kiemelkedő szereplő Ralph, a született vezető, aki bátor és leleményes személyként expedíciót indít a sziget felderítésére, majd mindenki ámulatára tüzet gyújt, ezzel is elősegítve a megmenekülésüket. Látszólag rendkívül jól érzi magát szülői felügyelet nélkül – ezt többször is megjegyzi folyton aggodalmaskodó, hű társának, Röfinek, aki két lábbal áll a talajon, logikusan szemléli az eseményeket és nem hagyja, hogy a többiek réveteg álmodozással töltsék napjaikat.
A fiúk az első napokban mintaszerűen viselkednek: az idősebbek élelmet szereznek, kunyhót építenek, felváltva őrzik a tüzet, ügyelnek a parton lévő „kicsinyekre”, akik játékkal ütik el az üres órákat. Időről időre gyűlést tartanak, ahol kulcsfontosságú szerepet tölt be a Kagyló, mely számukra a hatalom jelképe.
A kellemesnek tetsző helyzetbe szinte észrevétlenül sokasodnak a bajok. Jack, Ralph pozíciójára vágyva, nem hajlandó engedelmeskedni a fiúnak. Egy sikeres vadászat után egyre több fiú csatlakozik Jack táborához, és imádják vele együtt a Legyek Urát. Több szereplő is szóra érdemes a műben: mindenki jelképez valamit. Simon, aki a végtelen türelem és béke szimbóluma. Egy társadalomnak lelke is van, nem csak tervei és megmozdulásai: ez a spirituális jellem ő, a tragikus sorsú fiú. Bátorságáról és rendíthetetlen jelleméről tanúbizonyságot tesz, mikor egyedül megy felkeresni a "szörnyet", amely rettegésben tartja az összes gyereket a parton. Az ember borzadva olvassa sorsának alakulását, és ráeszmél, hogy a gyengéket az erősek minden helyzetben képesek eltiporni - még akkor is, ha a pusztítás értelmetlen és józan ésszel felfoghatatlan.

Az író a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva jeleníti meg mítoszregényében a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbúvó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború borzalmában élő ember félelmeit. A főhős gyerekek ebben az egyre elfajuló „játékban” voltaképp felgyorsítva élik át emberi civilizáció történetét az első ésszerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, mikor a felépített rend összeomlik, s újból az elnyomás, a bálványimádás és a gyilkos ösztön kerekedik felül.
Vajon ezek a fiúk visszakaphatják-e valaha a fiatalon elvesztett gyermeki ártatlanságukat? Egyáltalán, egy ember képes visszaszerezni régi életét azok után, hogy átélte a háború legszörnyűbb tragédiáit? 

Értékelésem: 10/8